A Győri SZC Hild József Építőipari Technikum és az Észak- Dunántúli Vízügyi Igazgatóság jóvoltából interaktív tanórával és ismeretterjesztő előadásokkal emlékeztünk meg a víz világnapjáról. A minden év március 22-én megtartott esemény célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető, tiszta víz fontosságára és az édesvízkészletek veszélyeztetettségére. A világnapot 1992-ben, a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés konferenciát követően kezdeményezte az ENSZ közgyűlése, és először egy évvel később, 1993-ban tartották meg. Köszönjük a mai élményekben gazdag napot Józsa Tamás igazgató úrnak és a Vízügyi Igazgatóságnak.